Alig telt el két hét azután, hogy az ötven éves érettségi találkozón volt alkalmam nosztalgiázni a régi diáktársakkal, újabb jubileumi összejövetelre voltam hivatalos. A jubileum apropóját ezúttal Bahget Iskander barátunk 75. születésnapja adta. A csapat mindig talál valami apropót, hogy időnként összejöjjünk és jókat dumáljunk. Ez a csapat egyébként a Knorr-Bremse Kecskeméti gyárának elődje a SZIM Kecskeméti gyára műszaki osztályának egykori dolgozóinak a lelkes tagjaiból áll, plusz még engem is befogadtak családilag. A Főnök, a vezető Tóth Viktor, a hetvenes évek főtechnológusa, akinek már több alkalommal megünnepeltük a születésnapját a képen látható helyszínen. Viktor azonban már jelezte, hogy keressünk más aktualitást is, nehogy az esélyegyenlőségi ombudsman kifogást emeljen valamilyen személyi kultusz fenntartása miatt. Most jött el az idő, hogy a csapatnak egy másik jelentős összetartó személyiségének a köszöntésére jöjjünk össze. A találkozó öt órára volt meghirdetve, aránylag pontosan érkeztünk, de akkor már Tóth Viktor ott ült a fizető helyen, több kolléga társaságában:
Mellesleg akármilyen pontosan érkeztünk, nem érkezhettünk pontosabban, mint Viktorral szemben helyet foglaló két beállító, Nagy Anti és Bencsik László. Ők a pontosság példaképei, akik térben és időben mindig pontosan megvalósították az műszaki gárda által kiagyalt megoldásokat:
Természetesen Répánszki Attila főszervező is szervezte már a terítéket és a kiszolgálást. Mert kell egy csapat, de kell egy aktivista is aki elvégzi a szervező munkát, és ez a mozgatórugó Attila, aki nélkül nem jönnének létre ezek az összejövetelek:
Lipóczi Sanyira is mindig lehet számítani, ezúttal is hozzáigazította a programját a találkozóhoz:
Erikával ketten érkeztünk, de akkor már ott volt egy másik Erika is a Porlai:
A két Erika és én, már több mint 47 évvel ezelőtt 1971. április elsején (nem tréfából), egy napon léptünk munkába egy Újpesti Gépelemgyár Kecskeméti Gyáregysége nevű termelőüzembe, ami aztán az évek folyamán többször nevet, sőt utóbbi években már telephelyet váltott, de gyakorlatilag a nyugdíjazásunkig a munkaadónk maradt. Valahogyan úgy jártunk, mint az egyszeri kárpátaljai ember, aki egész életében ki sem lépett a falujából, mégis négyszer váltott állampolgárságot, mi sem adtuk be a felmondásunkat, mégis legalább négy különböző cégnél dolgoztunk. Eredetileg én is a Műszaki Osztályon szerettem volna dolgozni, de úgy alakult, hogy a Termelési Osztályon kezdtem a munkát, ennek ellenére a szoros munkakapcsolat, és a a családi helyzetemre tekintettel én is rendszeresen kapok meghívókat ezekre összejövetelekre:
Velünk együtt Kelemen Béla is megérkezett. Ő ugyan rövid ideig volt tagja a csoportnak, de jellemző, hogy akit egyszer ez a közösség magába szippant, az el sem tud szakadni:
Kisvártatva aztán az ünnepelt is befutott, a mindnyájuk által kedvelt és nagyra tartott Bahget Iskander barátunk, aki a 75. évét is betöltötte. Iskander a GAMF elvégzése után a SZIM Műszaki Osztályán öntvénytechnológusként kezdte a pályafutását, és ekkor alakult ki az az örök barátság ami azóta is elválaszthatatlan köteléket jelent annyi év után is. Természetesen mindnyájunknak vannak fotóink, amit anno Iskander készített számunkra valamilyen jellegzetes családi, vagy munkahelyi eseményről. De mégsem ez a legfontosabb, hanem az az emberi közvetlenség, nyitottság ami Iskandert jellemzi, aki mellett nem lehet az utcán csak úgy "Szevasz-szevasz" legyintéssel elmenni, mert mindig kijár egy "Hogy vagy kedves barátom?" őszinte érdeklődő kézfogás. Ő egy nagyszerű kapocs a szír-magyar kapcsolatok ápolásában, bizonyítva, hogy mindannyian a Szíriuszról származunk. (?)
A fémmegmunkálással foglalkozó csapatból még két Szabó is hiányzott. Elsőnek Szabó Szilárd a golyósorsó-gyártás irányításának veteránja érkezett:
Majd hamarosan a másik Szabó, a János is megérkezett, aki soha nem elégedett meg a legjobb technológia elkészítésével, mindig a tökéletes technológiát szerette volna elkészíteni, csak éppen mindig az a fránya határidő szólt közbe a folyamat befejezésébe:
Kissé megkésve, de törve nem Szapu Laci az örök üzemtechnológus is befutott, frissen és fiatalosan ahogyan egy aktív focistához illik:
Végül, de nem utolsó sorban Török Jani is csatlakozott hozzánk:
Miután ilyen szépen összejöttünk, Attila mondott egy pár szót, némi sztorival fűszerezve, amit nem lehet röhögés nélkül végighallgatni:
A hangulat további javítása érdekében még némi étel és ital került az asztalra:
Evés-ivás közben aztán újabb és újabb történetek kerültek elő. Ezek a régi sokszor hallott sztorik soha nem kopnak el minden alkalommal egyre érdekesebbek és egyre hihetetlenebbek lesznek. Ezek az emlékek bizonyítják, hogy földi létünk nem hiábavaló ténfergés volt, hanem érdemes volt végigküszködni a munkás hétköznapokat. Így telt az idő, és néha nevetgélve, néha elgondolkozva észre sem vettük, hogy egyszer csak késő este lett.
A találkozó végén arra a megállapításra jutottunk, hogy tulajdonképpen ez a csapat is részese Bahget Iskander fotóművész munkásságának a sikereihez, hiszen ha annak idején jobban megszerettetük volna vele az öntvénytechnológia szakmai szépségeit, akkor még ma is valamelyik fékszelep házalsó formázásán agyalna, a zseniális fotókompozícióinak alkotása helyett. A találkozóra természetesen most is fényképezőgéppel érkezett, és itt mellékelt színes képeket tőle kaptam illusztrálandó a találkozó hangulatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése