50 éves érettségi találkozó

    A Kecskeméti Katona József Gimnázium 1968-ban érettségizett diákjai úgy döntöttünk, hogy az 50 éves érettségi találkozót az évfolyam osztályai közös időpontban, közös szervezéssel ünnepeljük meg.

        2018. május 26-án 11 órára volt meghirdetve a találkozás. Közel lakom az iskolához, és gyalog indultam az összejövetelre. A kereszteződésben megláttam Szegedi Misit, de nem értem utol, előttem ment be a kapun. A bejárati lépcsőhöz érve fura érzések kavarogtak bennem, amint a nosztalgikus emlékek átfutottak a képzeletemben. A bejárati ajtó ugyanolyan hatalmas és kopottnak látszott, mint 54 évvel ezelőtt, amikor először nyúltam a kovácsoltvas kilincshez. Az aulába belépve a Katona-szobor megszokott látványa fogadott. (A szobor kalandos történetét a Köztérkép  oldalon már korábban leírtam.) Először balra indultam, de ott az ajtókra "D", "E" és "F" betűk voltak felírva, ezért a másik irányba fordultam, és jobbra az első ajtón megláttam a "C" betűt. Az ajtón belépve aztán megláttam a régen látott diáktársakat. Utoljára öt évvel ezelőtt találkoztunk, azóta alig láttuk egymást a szokásos kemény maggal.
   A teremben már ott volt Termózes János, a mindig nyüzsgő főszervező:

   Balla Gabival a kitűzőszalagokat osztogatták:

   A felesége is ott serénykedett, akit mi annak idején Borus Erzsinek ismertünk:

   Bogdanovics Kati már a megszokott helyén várta a többieket:

   Mögötte Bende Gábor is megérkezett már:

   Leghátul Tábori Kálmán a tőle megszokott szerénységgel figyelte a forgatagot:

   A terem közepén, a tanári asztal előtt Rusvai Pali - aki egy tesi tanárhoz méltóan alig változott az elmúlt évtizedekben -, egy lapon szorgalmasan jegyzetelt, mint aki dolgozatírás előtt átgondolja a tudását, az események azonban elsodorták a szorgoskodását, mert elmaradt az életrajzi felelés:

   Az ablak melletti padsorban Csikós Judit azonban már mindent elmondott az elmúlt öt évről:

   Iványosi Szabó Marika érdeklődve hallgatja a történetet:

   Megállapítottam, hogy én (Szórád Péter) időben érkeztem:

   A következő pillanatban már Tóth Iván is berobogott:

   Nyilas Józsi is megérkezett, most kicsit messzebbről jött, mint ötven évvel ezelőtt, amikor ötven méterre lakott az iskolától:

   Sántha Ica nevét meghazudtolva nem sántikált, frissen érkezett:

   Ezzel szemben S. Kovács Erzsi Cama csúfolására sántikálva lépett be az osztályba:

   Már csak kevesen hiányoztak, Mózsi a telefonhoz nyúlt és helyzetjelentést kért. Többen dugóba keveredtek, de abban a pillanatban újabb jövevénynek örvendezhettünk, Juhász Endre 25 évente szokott meglátogatni bennünket, és ez mos éppen aktuális. Korábban Kanadából utazott hozzánk, pár éve azonban hazajöttek, és most már csak Romhányból kellett ideutazni. Juhász Endre azok közé tartozik, akik az elmúlt ötven évben semmit sem változtak, na jó a haját kissé fehérre festette:

   Berg Karcsi majdnem az utolsók között érkezett, őrajta a megkomolyodás jelét még nyomokban sem lehet felfedezni. Miután berobogott, egyből felpörgött a hangulat, de hogy még fokozódjon a lendület, gyorsan kiugrott a szomszédos kocsmába egy pár üveg sörért:

   Ekkor váratlanul új társunk érkezett, de első látásra teljesen ismeretlennek tűnt, és nem is értettem, hogy került az osztályba. Erre Termózes közli velünk, hogy ő Horváth Györgyné Ojtozi Ildikó, első osztályfőnökünk! Hihetetlen! 52 éve nem láttuk, és nem látszik, hogy tíz évvel idősebb nálunk, hiszen még inkább fiatalabbnak tűnik nálunk. Ha bárhol találkoztam volna vele biztosan nem ismertem volna fel, sőt egy darabig kételkedtem, hogy mikor árulja el Termózes, hogy mivel akar átverni bennünket, tőle nem állnak távol az efféle beugratós akciók. De aztán ahogyan Ildikó elkezd beszélni az életéről egyre hihetőbbé válik a történet, de igazából ő sem ismer már fel közülünk szinte senkit. A gimnázium életében általában az utolsó év emlékei felülírják a korábbi évek eseményeit, és egykori osztályfőnökünk, olasz és orosz tanárunk gyerekszülés indokával elhagyott bennünket:

   Már a közös fénykép készítésén is túl voltunk, amikor Karesz visszarobogott a sörökkel:

   Aztán újabb meglepetésvendégként Mester Barnabás, a gimnázium egykori igazgatója lépett be a terembe. Ojtozi Ildikóval való találkozása neki is ritka találkozást jelentett:

   Ezután Termózes János tartott rövid megemlékezést, majd a beszélgetések közben Nagy Pali is megérkezett:

   Többen már nem érkeztek a találkozóra. Habár Atkáry Vera és Győrfi Erzsi mindig el szoktak jönni, ezúttal a Föld túlsó oldalán volt elfoglaltságuk:

  Egyszer talán Faragó Emma is eljött, de Tóth Attila teljesen elveszett, Mészáros Márta pedig nem szokott eljönni:

   Hat osztálytársunk, Bíró Kati, Kapás Éva, Kosinszky László, Balatoni Kati, Virágh Pista és Kertész Feri már soha nem is tud eljönni a találkozóra:

   Kivonultunk az aulába, ahol meghallgattuk Termózes János ünnepi köszöntőjét, és megemlékeztünk az elhunyt tanárainkról és diáktársainkról:

   Már az aulában feltűnt a sok régen nem látott ismerős arc. Aztán bevonultunk a díszterembe és ott a kiállított tablók előtt alkalmunk volt a jól ismert és kevésbé jól ismert évfolyamtársaink üdvözlésére. Egykori tanáraink közül Katkics András és Baky Lajos is megtisztelt bennünket a részvételükkel. Mester Barnabás egykori és Szabó István jelenlegi igazgató is köszöntött bennünket, és külön dicséretet kaptunk az aktivitásunkért, amiért ilyen szép számmal eljöttünk a találkozóra. Szecsődi György az egyik főszervező gondoskodott a nosztalgikus hangulatról, és élő zenével gazdagította a programot. Közben ettünk-ittunk, beszélgettünk pletykálkodtunk, táncoltunk és nevetgéltünk. 

   Estefelé azon tanakodtunk, mikor legyen a következő évfolyamtalálkozó, de nem tudtunk konszenzusra jutni. Volt aki öt évet, volt aki újabb húsz év elteltét javasolta.

   Úgy hogy ezt majd látjuk...

U.i.: Bevallom a sok különböző időben készített fénykép közül már nem igazán tudom követni kiről mikor készítettem felvételt. Ezért elnézést kell kérnem osztálytársaimtól, ha nem az idei kép került a tablókép mellé, hanem néhány évvel (5-10) korábbi.