- Menjenek a húsboltig, ott jobbra fordulnak, és öt kilométerre megtalálják a kastélyt.
- És van ott egy Széchenyi-szobor?
- Nem tudom- szólt a vállvonogatós válasz-, de az út az nagyon kátyús.
A húsboltot könnyen megtaláltuk, és kezdetben az út is elég tűrhető volt. A telefonom keresőjébe beírtam a vadászkastély címszót, és visszaigazolta, hogy jó irányba haladunk. A belterületről kiérve aztán egyre nagyobb kátyúkat kellett kerülgetni, majd egy idő után az útvonaltervező el akart téríteni bennünket jobbra, egy gyanús sáros dűlőútra. Nem hallgattunk rá, mentünk tovább egyenesen. Kétoldalt gazdag termésű kökénybokrokon kékellett a kökény. Kék a kökény recece, ha megérik fekete. Ki is szálltunk, hogy ellenőrizzük a dalban szereplő bölcsességet, és valóban a kék kökény még éretlen volt.
Egy idő után épületek és állatok tűntek fel az út bal oldalán. A roskadozó hodályok nem tűntek kastélynak, a kérődző szürkemarhák egykedvűen heverésztek a villanypásztor mögött. Ember sehol. Már a visszafordulási kitérőt kerestük, amikor megláttunk egy kovácsoltvas kapuval ellátott kerítést. A kapu tárva nyitva volt, behajtottunk hát a százéves fákkal övezett kertbe, és megláttuk az impozáns épületet:
Azt viszont hamar felmértem, hogy szobor itt egy szál sincs. Nemcsak szobor nem volt, de még élő ember sem, csak két kutya rohant felém, egy vizsla és egy korcs kölyök. Még ismerős helyen sem szeretek kutyákkal haverkodni, itt a világ végén még inkább ódzkodtam kiszállni az autóból, amíg a gazdi elő nem kerül. De a gazdi nem akart előkerülni, hiába dudáltunk kiabáltunk, és kerengtünk az udvarban. Pedig az egyik kis gazdasági épület mellett volt egy kitámasztott bicikli. Végül a kíváncsiságom mégis legyőzte a gyávaságomat, csak nem ijedek meg egy vizslától, hiszen az nem harci kutya, talán csak a vadkacsákra veszélyes. Kiszálltam hát, hogy néhány fotót készítsek erről a romantikus épületről:
A jobb oldali részen található a sokszög alaprajzú háromszintes saroktorony.
Az épület déli oldalán lett kialakítva a főhomlokzat
Amint elindultunk visszafelé, egy másik dűlőút végén egy rozzant épület mellett feltűnt néhány terepjáró, így hát megközelítettük, és ott találtunk végre embereket az egykori iskolaépületben,ahol aztán egy házaspár felvilágosított bennünket. Kiderült, hogy tiltott terepen jártunk, Bélmegyer-Fáspusztán gróf Wenckheim Béla romantikus vadászkastélya 1850-től 1862-ig épült Ybl Miklós tervei alapján. Gróf Wenckheim Béla 1875-ben a Magyar királyság 7. miniszterelnöke volt, igaz hogy hivatali ideje mindössze hét hónapig tartott. A második világháború befejeződése előtt a kastély tulajdonosa gróf Weinckheim Fülöp volt. A 23 szobás saroktornyos, romantikus vadászkastélyban 1998. április 15-ig nevelőotthon működött. Az épület a Békés Megyei Önkormányzat tulajdonában volt, 1994-ben fel is újították. 2000-ben kiürítették. 2007-től magántulajdonban van. Idegenforgalom számára zárt, csak külső megtekintése lehetséges.
Állítólag a kapura ki van írva, hogy kutyával őrzött terület, és idegeneknek belépni tilos. A kastélyt, és a kastélyt övező erdőt és a vadászházat 2007. márciusában megvásárolta egy osztrák üzletember, aki konferencia központot, és pihenőházat alakított ki cége menedzsmentjének.
Aztán amikor elmondtam a jövetelem célját, hogy egy Széchenyi Zsigmond-szobrot szerettem volna lefényképezni, akkor telefonon felhívták a másik kastélyt, a Kárász-vadászkastélyt, ami e település másik végében található, és elmondták, hogy ott áll a keresett szobor. Ráadásul még egy első világháborús emlékműhöz is elvezettek bennünket az erdő szélén:
Ennek is nagyon megörültem, mégsem hiába zötykölődtünk a kátyús úton, nem hiába tévelyegtünk, el sem képzeltem volna, hogy ilyen távoli helyen emlékművet találok. A térképen jelölt vadászkastély helyén azonban semmi nem volt, még egy magasles sem. A Kárász-vadászkastély megkeresését pedig elhalasztottuk egy szárazabb évszak idejére.
Nagyon szemléletes útleírás!
VálaszTörlésNagyon szemléletes útleírás!
VálaszTörlésKöszönöm.
Törlés